Intézményi tapétázás és mennyezetfestés (ELTE)

Szakszerű csapatunkat 2018. júliusában kérte fel az Eötvös Lóránd Tudományegyetem az V. kerületi központi épületének tapétázására és mennyezetfestésére. A helyszíni felmérést követően megállapítottuk a szükséges munkafolyamatokat:

01Régi tapéta és maradékainak lekaparása

02Helyenkénti glettelés illetve mélyalapozás

03Mennyezeti stukkó és mennyezet festése

04Középnehéz díszítő tapéta felhelyezése

05Ipari takarítás a munkaterületen és környezetében

Ezután kezdetét vette a munka a közel 180 m2 területen. Első körben lefóliáztuk az egész termet, hiszen e lépés elhagyásával sok plusz munkát generálhatunk magunknak a munka végén, takarításkor. Mivel tapétáznunk és mennyezetet festenünk is kellett, természetesen utóbbival kezdtünk. Mindig felülről lefelé dolgozunk, hogy kiküszöböljük a már kész területek összefestékezését.

Tapéta lekaparása, szennyeződések eltávolítása

A helyszíni felmérés során kiderült, hogy a fal sok helyen fel volt táskásodva, így az előző tapéta lekaparása után megkezdődött a fal visszajavítása. A rajta található szennyeződéseket, foltokat csiszoló papírral eltávolítottuk, a fellazult rétegeket pedig spatulával szedtük le. Szerencsés helyzetben voltunk, mert nem találtunk penészedő felületet, így kezelni nem kellett a falat:

Táskásodott fal kaparása

Glettelés és mélyalapozás

A fal javításának befejező műveleteként egy vékony rétegben, por alapú glettel finoman gletteltük a már letisztított falat, majd miután megszáradt, egyenletesre csiszoltuk.

Az alapozás művelete elengedhetetlen, hiszen a fal repedéseibe beszívódó alapozó anyag az, ami biztosítja a fal egyenletes szívóképességét. Működése egyszerű: az alapozó réteg meggátolja a falfelületet, hogy a rá kent tapétaragasztóból elszívja a nedvességet, így megakadályozva a tapéta tökéletes tapadását a falakon.

Mennyezet és stukkó festés

A mennyezeten először egy tisztasági festést végeztünk az elpiszkolódás miatt (általában három évente szükséges tisztasági festést végezni a falfelületeken). Héra, fehér diszperziós beltéri festéket használtunk, amit egy rétegben vittünk fel a felületre, a nyílászáróktól befelé haladva. Ezt követte körben, a stukkó festése:

Az ELTE központi épületének mennyezet-és stukkó festése

Tapéta felhelyezése

Elérkeztünk az utolsó, befejező művelethez, ami a tapéta felhelyezése. Ebben az esetben egy közép nehéz, papír alapú, bordázott tapétát raktunk fel. A tapéta ragasztása során nagyon figyelnünk kellett arra, hogy a ragasztó anyag megfelelően legyen eloszlatva a tapétán, ellenkező esetben számítanunk kell a puklik megjelenésére.

Középnehéz tapéta felhelyezése

Az egyszerű, gyors és tökéletes munkavégzés érdekében csapatunk tapétaragasztó gépet használt, így máris a tapétára került az egységesen eloszlatott ragasztóanyag. Mielőtt a falra helyeztük volna, azt is bekentük picit, majd a tapétát a tetejénél, két szélét megfogva felhelyeztük a falra, ezt követően pedig tapétázó kefe használatával simogattuk el az egész felületet, és nyomtuk ki belőle a felesleges ragasztót. A tapéta széleit minimálisan kellett vágnunk, ezt a tapéta felrakását követően, a helyszínen végeztük el.

Frissen felhelyezett tapéta

A kisimulási ideje 2-3 nap volt, de az egész munkafolyamat egy hetet vett igénybe. Az épületben kialakított, szépen megmunkált könyöklőt a munka kezdetekor nem bontottuk meg, csupán letakartuk, így a procedúra végeztekor csak a takaró fóliát kellett eltávolítanunk.

Felhelyezett, kisimult, kész tapéta

Ipari takarítás

Végül, de nem utolsó sorban következett a takarítás. Mivel a területet tisztán kapjuk meg, így csapatunk is mindig tisztán, kitakarítva adja azt vissza.

Munkálatok utáni takarítás

Középületek tapétázását, mennyezetfestését vállaljuk!

Amennyiben szeretné szakszerű csapatunkat igénybe venni, kérjük, ne habozzon felvenni velünk a kapcsolatot! Helyszíni felmérés után tételes árajánlatot adunk át az érdeklődőink számára!

×