Épületfelújítási munkálatokban alvállalkozóként vettünk részt egy korábban lapostetős belvárosi ház új tetejének kialakításában.


A korábbi tetőre egy félemeletet építettek rá, a képen látható panorámás ablakok az utcafrontra néznek. Az attika falat hőszigeteltük két oldalról, erre került rá egy lécváz majd ezt szigeteltük kőzetgyapottal.

OSB lapok helyett, 12mm-s betonitlappal dolgoztunk, mely tartóssága miatt hosszútávon gazdaságosabb választás, hiszen akár több 50 évig is ellenáll az idő vasfogának. A betonitlap előnye, hogy az esetleges víz, pára nem okoz benne kárt.


A Bazilika környékén található épület tetejének új borítása szinterezett aluminiumbádog lett, a 120 m2-es tetőt ezzel burkoltuk le. A megrendelői tervek szerint a vízelvezetést PVC vályúk kialakításával valósítottuk meg.

A nagyjából 1 hétig tartó tetőszigetelés, lemezfedés és bádogozási munkálatok közben a fővállalkozó más munkafolyamatai is zajlottak, mint például az elektromos sötétítő felszerelése, mely véleményünk szerint nagyon jól passzol a szinterezett bádog burkolathoz.


Keressen minket bizalommal, állunk rendelkezésére bádogozási, tetőépítési- tetőszigetelési munkák teljeskörű, gyors kivitelezésével!
Kérjen helyszíni felmérést, Pest megyében, Budapesten br. 5000 Ft-ért!
Jelen cikkünkben bemutatott munkát részben vagy egészben a Fruity Life Kft. készítette, a képekhez és a leírásokhoz a hozzájárulását mint egyik korábbi felujitasportal.hu kivitelező hozzájárult.